KÉZMŰVES FÜLBEVALÓ VÁLASZTÉK
Amikor elindultam a vállalkozással, úgy gondoltam, hogy a nyakláncok és karkötők készítése elegendő lesz és nem kell majd fülbevalókkal foglalkoznom.
Aztán az első adanadó alkalommal máris számonkérték rajtam, hogy hol van a nyaklánchoz és karkötőhöz tartozó fülbevaló.
Gondoltam - Jó! Készítek fülbevalót.
Az első próba után eldöntöttem, hogy mégsem foglalkozom vele, mert ez nagyon nehezen megy! Szörnyen néztek ki és borzasztóan nehezen boldogultam a készítés során.
Mostanra már körülbelül 1 millió pár fülbevalót készítettem.
Nem olyan rég még találkoztam olyan ismerőssel, aki hordta még az első fülbevalóim egyikét!
Az első fülbevalók ásvány, törmelékköves fülbevalók voltak.
Malachit, korall és türkinit voltak az első fülbevalók!
Későbbiek során nagyon sokféle fülbevalót csináltam.
A legtöbbet a gyöngy fülbevaló szerepelt a repertoárban. Ez nagyon széles választékot ölel fel, mind a színében, mind a formájában.
Készíteni nem tudtunk, de nagyon sokan kértek arany karika fülbevalót, természetesen bizsu arany fülbevaló volt és szerették. Persze volt ezüst karika fülbevaló is közötte.
Majd jött egy olyan időszak, ahol nagyon sokféle kristály fülbevaló készült.
Ez volt Swarovski és egyéb kristályok témaköre. A Swarovski fülbevalók nagyon szépen csillogtak, de az áruk is ehhez igazodott.
Aztán megtaláltuk ennek a kínai változatát és elképesztő áron tudjuk kínálni!
Nagyon szeretjük őket!
Nagyon sok fülbevaló készült beszúrós változatban!
Az egyik legnagyobb kedvenc a pötty fülbevaló, 4 mm-es kristályokból készül, nemesacél alapon!
A másik nagy kedvenc, szintén a beszúrós fülbevalók közül, a gyémánt csiszolású kövekből készültek.
Aztán a különleges formájú, például szív beszúrós fülbevalók
A kristály medálos fülbevalók:
És most jöjjönek azok a fülbevalók, amelyekre igazán büszke vagyok, mert ezek az én alkotásaim és nagyon szeretem őket készíteni!
És még jobban szeretem, ha valakin látom azt a fülbevalót, amelyet én készítettem!
Nézzétek meg ezeket a fülbevalókat is!
Van ásvány fülbevaló pici gyöngyökkel és kacskaringókkal!
A fülbevalók lazán viselhetők!
Aki szereti az ilyen fülbevalót, nagyon fogja élvezni!
Ezek a fülbevalók valódi kézimunkák, amelyek a mi műhelyünkben készül.
A fülbevaló alapanyaga antiallergén, rozsdamentes nemesacél. Ezek az alapok is kézzel készülnek, finoman megmunkálva a végük, hogy viseléskor ne szúrjanak!
A kacskaringók olyan egzotikussá teszik ezeket a szépségeket. A láncok pedig oldják a huzalok merevségét! Ettől lesz olyan finoman megmunkált a fülbevaló. A régi idők szépségét is felidézi a maga aprólékosságával és kimunkáltságával.
A fülbevaló színeit az alkalmazott ásványok határozzák meg. Tehát bármelyik ásványból készülhet ilyen fülbevaló.
A fülbevaló legkedveltebb gyöngyei az ásványok közül a hegyikristály, a rózsakvarc, a türkinit.
Vannak azok a típusú kacskaringós fülbevalók, amelyek nagyobb gyöngyökkel készülnek, mert azokkal mutatnak jól!
Ezek legkedveltebb alapanyaga az achát, ezek nagyon sok színben kaphatóak. Az ametisztet is szeretik ezoterikus hatása miatt.
A jáde gyöngyökkel készült fülbevalók pedig minden változatban készülnek, mert a Jádét a szerencse kövének tekintik és amulettként tudják viselni!
Szeretjük őket készíteni és szeretnénk további szépséges fülbevalókat készíteni!
Köszönöm, hogy elolvastad és megnézted a választékot!
További szép napot és válogatás kívánok!
Bognár Attila
Bog-Art Studio